• 2019_09_16_lg
    Észbontó, Tech

    Három részből hajtogatna új telefont az LG

    Off

    Nem titok, hogy az LG-nél is dolgoznak összehajtható telefonon. Eszközüket azonban – egy szabadalmi leírás szerint – másképp képzelik el, mint a Samsung vagy a Huawei, legalábbis aktuális telefonjuknál. Végül is kiderült, hogy az ismert gyártók közül a Samsung tudta először piacra küldeni a (megjavított) összehajtható telefonját. Novemberben érkezhet az összehajtható Huawei-telefon , azután pedig…

  • 19_09_09_lamborghini sian
    Autó, Észbontó

    Egymilliárd forintba kerül és 819 lóerős a Lamborghini első hibridje

    Off

    A Lamborghini bemutatta legelső alternatív hajtást is alkalmazó autóját, a Siant. A Sian az új Lamborghini nevében bolognai dialektusban villámot, villanást jelent, és némileg utal arra, hogy a kocsi hajtásában az Aventador V12-es motorját egy teljesen új elektromos rendszerrel párosították, amelynek egyik legfontosabb eleme egy szuperkondenzátor. A Sian ugyanazt azt a 6,5 literes V12-es motort…

  • Adj egy lánynak megfelelő cipőt, és meg tudja hódítani a világot. Bette Midler

Legolvasottabb Cikkek

LÁJK Naptár

október 2019
H K S C P S V
« szept   nov »
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031