Idén Magyarország rendezi a nemzetközi Lego-robotépítő verseny döntőjét…
…, amelyre ebben az évben ötven magyar iskolai csapat készülhet. A magyarországi döntőre idén hatvan országból mintegy háromezer versenyzőt várnak – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
A rendezvénysorozat azzal a céllal jött létre, hogy közelebb hozza az általános és középiskolásokat a természettudományos tárgyakhoz, és a mérnöki vagy informatikai szakmák választására ösztönözze őket. A versenyek egy sportesemény izgalmát ötvözik a speciális robotok tervezésének, építésének és programozásának kihívásával.
Az iskolai csapatoknak az ITM vásárol be programozási feladatok kivitelezéséhez szükséges Lego Mindstorms készletekből. A felhívásra háromszoros volt a túljelentkezés, 127 intézményből 149 csapat pályázott. Az elnyerhető eszközök összértéke mintegy 15 millió forint, a nyertes csapatokat így csaknem 300 ezer forint értékű készletekkel támogatja a tárca a versenyekre való felkészülésben.
Folytatás az eredeti oldalon!
Forrás: hvg.hu/tudomany
- A szeretet és a tisztelet irányítson, és mindig legyetek jók egymáshoz. Beyoncé
Legolvasottabb Cikkek
- 2014/11/24 TESZT – Milyen sztár lenne belőled?
- 2014/12/04 TESZT: Ő a legjobb barátod/barátnőd?
- 2018/06/17 Teszt: Mennyire értesz a fiúk nyelvén?
- 2014/10/22 Kinek áll jobban? – Mintás ruhák sztárokon
- 2015/03/02 A 3 legszebb idézet a tavaszról
LÁJK Naptár
H | K | S | C | P | S | V |
---|---|---|---|---|---|---|
« máj | ||||||
1 | 2 | 3 | 4 | |||
5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
26 | 27 | 28 | 29 | 30 |