Észbontó

A Nagy Óceántakarítás

Off

A világ óceánjainak megtisztítása a hatalmas mennyiségben felhalmozódott műanyag és egyéb hulladékoktól korábban lehetetlennek tartott ötlet volt. Most, ez a 19 éves dán  Boyan Slat mégis azt állítja, hogy nem csupán orvosolható ez a probléma, hanem azt is, hogy mindez 5 éven belül valósággá válhat, és még profitot is fog termelni!

 

Elöljáróban idézzük Boyan Slat honlapját, ahol megkérik a sajtót a korrekt közlésre: „Csak félúton járunk a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésében. Az előzetes elképzelések és lehetőségek nagyon ígéretesek és az 50 fős csapat jól halad a munkával, de nem akarnak félkész koncepcióval előállni, amíg a kutatás és fejlesztés zajlik. A megvalósíthatósági tanulmány ez év végével láthat majd napvilágot.”

Az úgynevezett „Csendes-óceáni Szemétfolt” (Great Pacific Garbage Patch) felhalmozódott műanyagrészecskék hatalmas mennyiségéből áll. Más óceánoknak is megvan a maga műanyag hulladék gyűjteménye összesen 6 szemétsziget ismert, melyek 90%-a műanyag hulladékokból tevődik össze. Tudósok százai vizsgálták már, hogyan lehetne ezt a 20 billió tonnányi műanyag hulladékot eltávolítani, de hiába…

Mégis, a 19 éves feltaláló, Boyan Slat állítja, az ő elképzelésével megközelítőleg 5 éven belül elvégezhető a művelet. Rájához hasonló hajói hosszú, úszó légpárnanyalábokkal kapcsolódnak egymáshoz, így növelve a tisztítható terület nagyságát. A légpárnák a hajó felé terelik a hulladékot, ahol egy hatalmas tölcsér fokozatosan szívja el a lebegő hulladékokat.

„S mi lesz a begyűjtött halakkal?” –hangzik jogosan a kérdés. Az élőlényeket, mint pl. a planktonokat leválasztjá k egy speciális centrifugális technikával, és csak az újrafelhasználásra kerülő műanyag anyagokat tartják meg.

 

Az egészben a leglenyűgözőbb, hogy ez a sor csupán 5 év alatt képes lenne kitisztítani az óceánt! Világhírű Tedx előadásában Slat külön kiemelte, óceánjaink óriási nagyságának köszönhetően a legtöbben tisztában sincsenek azzal, valójában milyen nagyon szennyezettek óceánjaink! „Az egyik probléma, hogy nincsenek ábrázolások ezekről a ’szemétfoltokról’, mivel a hulladékhalmaz több millió négyzetkilométeren szóródik szét!”

 

Slat még az iskolai évek alatt jött elő ötletével, majd papírra is vetette koncepcióját. Amikor Slat koncepciója publikálásra került, azonnal felfigyeltek rá a tengeri szakértők. Számos díjat is elnyert már vele, köztük a hollandiai Delft Műszaki Egyetem 2012 Legjobb Műszaki Tervezése díját is.

 

Amikor Slat és a többiek megértették, hogy ez a koncepció működhet, gyökeresen megváltoztatták hozzáállásuk és létrehozták Az Óceánmegtisztító Alapítványt. A csoport elsődleges célja a találmány fejlesztése, az anyagi források növelése, és működőképessé tétele amilyen gyorsan csak lehetséges. Az elképzelés számos halfajtát menthet meg és segíthet csökkenteni a PCB és DDT ránk való hatását. A legjobb az egészben, hogy a megálmodott rendszer a nap és az óceánok erejével működik.

A projekt fenntarthatósága
 

Slat előadásában és honlapján azt is megtudhatjuk, hogyan tervezik majd a hosszú távú finanszírozást. A begyűjtött műanyag hulladékok hasznosíthatók, amik az előzetes kalkulációk alapján 500 millió dolláros évi bevételt is eredményezhetnek. A vállalkozás tehát profitot is termel majd, de az induláshoz mindenképpen támogatás szükséges (a sós víz és a napsütés sokkal hamarabb roncsolja/darabolja a hulladékokat, mint pl. egy erdőben, vagy édesvízben. Ezért külön kihívás lesz majd a begyűjtött anyagok válogatása és hasznosítása – a szerk.).

 

A Nagytakarítás mindenkinek érdekében áll, hiszen mindenkinek „rontja az üzletét”… A kereskedelmi hajózási vállalatok évente dollármilliókat költenek javításra, mert a sok szemét tönkre teszi a hajók alját. De emellett gondoljunk csak a vitorlásokra, a búvárokra, az állatokra, vagy a világ elsőszámú iparágává előlépő turizmusra!

 
Legyél csapattag!
 

A projekt kidolgozásához rengeteg területet kell érinteni: mérnöki feladatok, oceanográfia, közgazdaság, hulladékhasznosítás, tengerjog, stb.

A következő szakemberek jelentkezését szívesen látják:

- hidrodinamika/folyékony dinamika;

- profi számítástechnikai modellező;

- oceanográfus;

- biológus.

Aki csatlakozni szeretne az óceántakarító csodacsapathoz, írjon nekik!

 

Nézd meg Slat előadását és Te is tegyél a környezetért a magad módján!

 

https://www.facebook.com/TheOceanCleanup

Forrás: www.hulladekboltermek.hu

Írta: Kump Edina és Hankó Gergely (ÖKO-Pack Nonprofit Kft.)

 Neked mi a véleményed a környezetszennyezésről? Szerinted meg lehet állítani?

Kapcsolódó Cikkek

  • Adj egy lánynak megfelelő cipőt, és meg tudja hódítani a világot. Bette Midler

Legolvasottabb Cikkek

LÁJK Naptár

március 2024
H K S C P S V
« máj    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031