Sport, Sztárszemle

A Real nem akarja megtartani James Rodriguezt

Off

Spanyolország, Real Madrid

Fotó: Marcos Mesa Sam Wordley / Shutterstock.com

Fotó: Marcos Mesa Sam Wordley / Shutterstock.com

Három Premier League-csapat, az Arsenal, az Everton és a Wolves is vinné a Real mellőzött középpályását, James Rodriguezt. A madridiak mindenképp megválnának a kolumbiai játékostól, hiszen jövőre lejár a szerződése, így idén még láthatnának pénzt az eladásából. (Sky Sports) A Real Madrid 75 millió euróval szeretné csökkenteni kiadásait, elsősorban a bérköltségek megkurtításával – írta a futballklub friss pénzügyi terveiről az AS spanyol lap. Az újság szerint a világjárvány nyomán nehézzé vált helyzetben a büdzsé egyensúlyát játékoseladásokkal igyekszik helyreállítani a fővárosi klub, amely jelentős bevételt vár két nagy értékű, a hosszabb távú csapatépítési tervekben azonban már nem szereplő futballista eladásából, mint amilyen Gareth Bale és James Rodríguez. A 30 éves walesi és a 28 esztendős kolumbiai válogatott játékos együttes évi madridi fizetése 45 millió euróra rúg. Rajtuk kívül több, kevésbé fajsúlyos játékosától is meg kíván válni a Real, az AS szerint leginkább Dani Ceballos, Mariano Díaz, Brahim Díaz, Jesús Vallejo és Álvaro Odriozola jöhet szóba.

Folytatás az eredeti oldalon!

Forrás: csakfoci.hu

Kapcsolódó Cikkek

  • Mindenki a szépségről beszél, mi néz ki jól, milyen termékek vagy ruhák tesznek még szebbé. De az én szememben a magabiztosság a szépség. Selena Gomez

Legolvasottabb Cikkek

LÁJK Naptár

december 2023
H K S C P S V
« máj    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031