• vanessa-hudgens-a-ferfi-a-haznal-02020837
    Sztárszemle

    Vanessa Hudgens a férfi a háznál

    Off

    Már csak másfél hét van hátra Valentin-napig, így sokan már most lázban égnek az aznapi programok miatt, amit szerelmükkel terveznek. Vanessa Hudgens már annyira várja a szerelmesek napját, hogy rég eltervezte, hogyan is fogják tölteni szerelmével, Austin Butlerrel. A fiatal színésznő maga tervezte meg Valentin-napi programjukat és elárulta, mindig is ő hordja a nadrágot kapcsolataiban….

  • 8d639c2d
    Sztárszemle

    Bruno Mars volt az idei Super Bowl fellépője

    Off

    Beyoncé után idén az énekes lépett fel a milliók által követett nagyszabású sportesemény félidejében, ám elmondása szerint félelemnek egyetlen nyoma sem volt benne.     Jól indult Bruno Mars számára a 2014-es év, ugyanis január első napjaiban derült ki, hogy ő kapta azt a megtisztelő feladatot, hogy szórakoztassa a nagyérdeműt a február 2-án megrendezett XLVIII….

  • image.aspx
    Sztárszemle

    A kínaiak is imádják a magyar táncosokat

    Off

    A Britain’s Got Talent-béli győzelme óta taroló Attraction a kínai újévi rendezvénysorozat gálaműsorának sztárvendége volt Pekingben. A közvetítés a világ legnézettebb televíziós produkciója.     Pekingben indította 2014-et a magyar Attraction árnyszínház, ahol a kínai újévi rendezvénysorozat keretein belül a pekingi gála sztárvendége volt. Az eseményt a kínai CCTV közvetítette, melynek újévi produkciója 1,3 milliárdos…

  • alex-pettyfer-mindig-is-fiatal-apuka-akartam-lenni-01300957
    Sztárszemle

    Alex Pettyfer randiszokásai

    Off

    A Lopott idők sztárja Valentin-nap közeledtével elárult egy-két érdekességet randiszokásairól. Alex 2008-ban kezdett járni Emma Roberts színésznővel, akivel a Vadócka című film forgatásán ismerkedett össze, ám később szakítottak. Azóta hírbehozták már Dianna Agronnal és Riley Keough-hal is. A közelgő Valentin-nap kapcsán most így nyilatkozott: „Ha találok valaki különlegeset, akkor imádom a Valentin-napokat. Ha nem, akkor…

  • emma-watson-a-wonderland-magazin-szerkesztoje-lesz-01290623
    Sztárszemle

    Szerkesztő lett Emma Watson

    Off

    A fiatal színésznő felkérést kapott egy magazintól, így egy lapszám erejéig kipróbálhatta, milyen a szerkesztői munka.     Emmát a brit Wonderland divatmagazin kérte fel, hogy legyen a február-márciusi szám szerkesztője. A 23 éves híresség interjút készített egykori kollégáival – J.K Rowling, Sofia Coppola, Jonah Hill, Joseph Gordon-Lewitt, Lena Dunham és Darren Aronowsky. Az interjúalanyok…

  • obamanak-dontenie-kell-bieber-szamuzeteserol-01291013
    Sztárszemle

    Száműzhetik Justin Biebert?

    Off

    A mostanában leginkább botrányairól híres énekes ellen petíciót indítottak amerikai ellenzői. Mindössze napok alatt összegyűlt a százezer szavazat, amely szükséges ahhoz, hogy az Egyesült Államok kormánya komolyan vegye az ügyet.     Miután ittasan versenyzett Miamiban, Biebert hűvösre tették, majd félmillió forintnyi összegért szabadlábra engedték. A We The People oldalon indított petíciókat az amerikai kormány…

  • adam-lambert-egyedi-festmenyt-tervezett-szuletesnapjara-01290928
    Sztárszemle

    Adam Lambert ismét jótékonykodott születésnapján

    Off

    Adam Lambert január 29-én töltötte be 32. életévét, amelyre idén egyedi festményt tervezett “vízöntő farkas” címmel.     Az énekes eddig minden évben kitalált valamit, hogy születésnapján jótékonyságra buzdítsa rajongóit, így a rutinosabbak már meg sem lepődtek, hogy az American Idol sztárja idén is megtartotta jó szokását. 2009-ben a DonorsChoose.org alapítványt támogatta, 2010-ben a Pennyroyal…

  • klippremier-zendaya-my-baby-01290141
    Sztárszemle

    Klippremier: Zendaya – My baby

    Off

    Zendaya Coleman a napokban adta ki legújabb kislemezét és videoklipjét, a My Babyt, ami máris hatalmas sikernek örvend.   A mindössze 17 éves színész-énekesnő az idei Grammyn a Replay című számának köszönhetett sokat, viszont lehet, jövőre már ez az új, slágergyanús swages dal hozza meg neki a sikert. A klipet hétfő este töltötték fel a…

  • Danics_Dóra_1
    Sztárszemle

    Készül Danics Dóra albuma

    Off

    Már több mint egy hónapja, hogy Danics Dóra jobbnál jobb produkcióival felszántotta az X-faktor színpadát. A fiatal híresség nem csupán szőke tincsei miatt emlékezetes mindnyájunk számára, hanem leginkább lenyűgöző, mondhatni „arany orgánuma” miatt. A tavalyi év legjobb női hangja boldogan és nagyon is a földön járva éli mindennapjait, az éneklés mellett jut idő a kikapcsolódásra…

  • beyonce-18-as-koncertet-hozott-ossze-a-grammy-n-01270437
    Sztárszemle

    Botrány Beyoncé fellépése körül

    Off

    Beyoncé korunk egyik legsikeresebb és legnagyobb hanggal megáldott énekesnője, ám egyes vélemények szerint a Grammy-díjkiosztó nyitóelőadásán túlzásokba esett. Felháborodott szülők, +18-as karika, botrány – röviden ezekkel a szavakkal jellemezték fellépését. Mindenki láthatja, hogy Beyoncé fantasztikus formában van, elég nagy hibát követett el azonban azzal, hogy extrém erotikusra sikeredett fellépésével nyitotta a Grammyt – lehet, hogy…

  • Mindenki a szépségről beszél, mi néz ki jól, milyen termékek vagy ruhák tesznek még szebbé. De az én szememben a magabiztosság a szépség. Selena Gomez

Legolvasottabb Cikkek

LÁJK Naptár

március 2024
H K S C P S V
« máj    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031