Sztárszemle

Ezekben a mozikban láthatod a Végre otthon! című animációs vígjátékát

Off

Csütörtöktől a magyar mozinézők is láthatják a világ számos országában már óriási sikert aratott animációs vígjátékot, a Végre otthon!-t. Magyarország legnagyobb mozihálózata, a Cinema City azonban nem tűzi műsorára az alkotást.

VegreOtthon_mozi_Budapest

A film a DreamWorks Animation stúdió műhelyében készült, ahol az Így neveld a sárkányodat és a Madagaszkár is született. Azokban az országokban, ahol már bemutatták – Angliában és Kelet-Európában – kiemelkedően magas nézőszámot ért el, a premier utáni első hétvégéjén olyan DreamWorks-klasszikusok eredményét múlta fölül, mint A Madagaszkár pingvinjei, a Turbó vagy a Croodék.

A Végre otthon! hazai forgalmazója, az InterCom azért időzítette a bemutatót a tavaszi szünetre, hogy húsvéti meglepetésként, itthon is minél többen örülhessenek a különleges történetnek.

„A gyártóstúdióval együttműködve az InterCom közel egy éve dolgozik azon, hogy minél többen láthassák a Földre érkező űrlény és földi barátja kalandjait. Az egyeztetések során ugyanazokat a feltételeket szerettünk volna elérni, mint korábban más animációs filmek esetében – mondta Pinczés-Pressing Ádám, az InterCom sajtósa. – A tárgyalások alatt mindent megtettünk a megegyezés érdekében, ennek ellenére nem sikerült megállapodást kötnünk a Cinema City vezetőivel.”

Az InterCom mindent elkövet, hogy senki ne maradjon le az élményről, és a lehető legtöbben nézhessék meg a Végre otthon!-t.

A premier hetében a következő hazai mozikban látható a film. Budapesten a Corvin Filmszínház, Mi Mozink Lurdy, Mi Mozink Óbuda, Pólus Filmszínház, Sugár; míg vidéken Ajka, Balassagyarmat, Balatonfüred, Békéscsaba, Debrecen Apolló, Eger Agria és Uránia, Gödöllő, Gyöngyös, Hévíz, Hódmezővásárhely, Jászberény, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kisvárda, Komárom, Miskolc Művészetek Háza, Nagykanizsa, Nyíregyháza Krúdy, Pápa, Pécs Uránia, Siófok,  Sopron Elit, Szeged Belvárosi, Szentes, Székesfehérvár Barátság, Szombathely Savaria, Szolnok Tisza, Tata, Tatabánya és Zalaegerszeg Art mozi filmszínházai tűzik  műsorukra.

Az InterCom továbbra sem tesz le arról a szándékáról, hogy a különösen népszerűnek ígérkező film az ország legtöbb pontján, a lehető legtöbb moziban elérhető legyen a közönség számára.

VegreOtthon_mozi_Budapest_Videk

Kapcsolódó Cikkek

  • Adj egy lánynak megfelelő cipőt, és meg tudja hódítani a világot. Bette Midler

Legolvasottabb Cikkek

LÁJK Naptár

március 2024
H K S C P S V
« máj    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031