Nincs kategorizálva

Hazai csemegék a Campus Fesztiválon

Off

A nemzetközi produkciók mellett a hazai zenei élet legjobbjaival is találkozhatunk a Nagyerdőn. A kétszáznál is több fellépőt biztosító programban a legnagyobb várakozás az új felállással Debrecenben először koncertező Tankcsapdát és a Kelet-Magyarországon csak itt látható Quimbyt kíséri.

A Nagyszínpadon lép fel többek között a debreceni legendának számító PG Csoport, a domoszlói rock and roll fenegyerekekből álló Road, jön az Irie Maffia, a Republic, és a Campuson először lép fel a Magna Cum Laude. A nyitónapra érkezik az Ocho Macho, valamint Frenk, és a hazai színeket erősíti sok év „campus-kihagyás” után újra a Bëlga. Első alkalommal lesz a fesztivál vendége a magyar világzene egyik legelismertebb énekesnője, a számos nemzetközi sikert is a háta mögött tudó Palya Bea. Külön öröm, hogy több mint két év koncertmentes időszak után, kisfia születését követően pedig visszatér Debrecenbe Péterfy Bori is. Kiscsillag, Pluto, Akkezdet Phiai, Subscribe és Lord, csupán csak egy rövid felsorolás abból a stíluskavalkádból, ami a debreceni buli négy napját jellemzi.

Debrecen országos viszonylatban is az egyik legtöbb zenésznek ad otthont. Ezt kívánja a Campus Fesztivál az FM90 Friss Rádió Színpaddal összefogni, melyen mindennap több helyi előadó lép fel, köztük olyanok is, akik már országos hírnévre tettek szert. Érdemes minden egyes fellépőjére külön odafigyelni, mert remélhetőleg még sokat hallunk felőlük. Ha pedig humor, akkor jöjjenek a műfaj legjobbjai! A koncertek, sport- és kulturális programok mellett szórakoztató, humoros előadásokkal is várja a fesztiválozókat a Stand Up Dumaszínház! A Lovarda színpadáról már jól ismert humoristák nyomják majd a poénokat. Többek között Hadházi László, Kőhalmi Zoltán, Tóth Edu, Kiss Ádám, Beliczai Balázs, Hajdú Balázs, és Dombóvári István.

Bővebb programok a fesztivál weboldalán, de vigyázat, a koncerteken túl még kulturális programok egész sora várja a Campus Fesztivál résztvevőit július 25-től a Nagyerdőn.

 

Kapcsolódó Cikkek

  • Van, amit a szülők jobban tudnak. Van, amikor a legjobb barát sem tudja elérni, amit egy anya igen. És van, amikor úgy érezzük, a helyzet, amibe kerültünk, meghaladja a tudásunkat, és csak egy felnőtt adhat rá elfogadható tanácsot. Leiner Laura

Legolvasottabb Cikkek

LÁJK Naptár

január 2021
H K S C P S V
« máj    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031