Sztárszemle, Videó

Maxisun ft. BLR: Van még fény – VIDEÓ!

Off

A 2013 nyarán megjelent Bátor című Maxisun-dal a hazai és környező országok rádióiban már jó párszor felcsendült, de a bokszrajongók számára is ismerős lehet. Tavaly márciusban Madár búcsúmeccse alkalmával rendezett kecskeméti gálán Kovács „Vipera” Attila bevonuló zenéjeként hallhattuk a fülbemászó refrénű dalt. Vipera azóta is a Bátorra lép a kötelek közé, azonban nemcsak profi világbajnokunknak tetszett meg a track, BLR is felfigyelt rá.

Maxisun feat BLR_2
A korábban Majkával és Curtisszel karöltve a legnagyobb YouTube-nézettségű magyar klipet (Belehalok) produkáló rappernek is bejött a Van még fény-re átkeresztelt dal sodró lendülete. Az új cím és BLR ütős rapbetétet még jobban kihangsúlyozza a szerzemény mondanivalóját és a hiphop-os utánérzését. „A dalban főleg a reggie-s vonallal tudtam azonosulni, azonnal megfogott a hangulata, és a Maxisun-os srácokkal is egyből megtaláltuk a közös hangot. Szerencsére mindkét fél kompromisszum kész volt, így teljesen zökkenőmentesen jött létre a közreműködés.” – osztotta meg gondolatait a Van még fényről BLR.
A most debütáló klip kültéri részeit Dobogókőn forgatták, ám a festői környezet ellenére nem éppen nyugodt körülmények között zajlottak a felvételek. Barczi Gábor a Maxisun basszusgitárosa szerint puskalövések közepette kellett forgatniuk: „Vadászok lepték el aznap délelőtt az erdőt, mert egy barnamedve áttévedt a szomszédos Szlovákiából. Szerencsére Szabó Andris kíméletlen dobolása még a puskák zaját is elnyomta.”
A klipben a Maxisun tagjai és BLR szerepelnek, a belső felvételek a Showbarlangban készültek.

 

Hallgasd meg a dalt!

(Barczi Péter)

Videó: YouTube.com

Kapcsolódó Cikkek

  • Közhely, de van, amikor szavak nélkül is értjük a másikat. Van, amikor szavakkal sem. Leiner Laura

Legolvasottabb Cikkek

LÁJK Naptár

március 2024
H K S C P S V
« máj    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031