Sztárszemle

Osztályfőnöknek állt Puskás Peti

Off

Új szerepben próbálta ki magát Puskás Peti: osztályfőnöknek állt, ugyan csak egy rendhagyó óra erejéig. Az énekes egy budapesti gimnázium végzős diákjaival beszélgetett a társadalmi felelősségvállalásról, és Peti bevallotta, meglepte őt a diákok nyitottsága. 

peti_beszelgetes

Élménybeszámolót tartott az oslói Telenor Youth Summit ifjúsági találkozó két magyar résztvevője a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. Meséltek arról, milyen volt selfie-zni a norvég koronaherceggel és élőben hallani Steven Tylert a Nobel Békedíj átadás koncertjén. A mobilszolgáltató 14 országban hirdette meg pályázatát, amelyre 18-25 éves fiatalok 1 perces, mobillal készített videóval jelentkezhettek – ebben azt mutatták be, hogyan lehet megoldást találni globális társadalmi kihívásokra. A rendhagyó órán a két nyertes, Matusz Márk, a Berzsenyi diákja és Bálint Kornélia a Corvinus Egyetem hallgatója mellett a pályázat egyik zsűritagja, Puskás Peti vette át az irányítást.

Márk saját osztálytársainak mesélt mobilalkalmazás ötletéről, amely a depresszió és az internetes zaklatás problémáira kínál megoldást. Nagyon érdekes volt, hogy a fiatalok abszolút nyitottan álltak az ötletéhez, kreatív megoldásokkal igyekeztek segíteni neki, hogyan is valósíthatná meg tervét” – magyarázta Peti.

puskas_peti1Szeretem az ilyen rendhagyó órákat, ahol találkozhatok a fiatalokkal, mert ilyenkor kiderül, hogy a „kamasz cinizmus” mögött igazából mennyire érdeklődőek. Rendkívül sok innovatív, kreatív ötletük van, és jól esik, hogy odafigyelnek arra, amit mondok nekik. Ilyen idős koromban én is azt hittem, hogy mindent jobban tudok másoknál, mindenről megvolt a véleményem: a zenéről, a fociról vagy akár a „celebekről”. Ahogy kicsit közelebb kerültem a tűzhöz, rájöttem, hogy nem minden úgy van, ahogy elképzeltem. Ezért is tartom jónak a Youth Summithoz hasonló kezdeményezéseket, ahol a fiatalok találkozhatnak olyan emberekkel, akik esetleg más perspektívából látják a dolgokat, véleményt mondanak, tanácsokat adnak” – tette hozzá a The Biebers énekese.

A Nobel Békeközponttal együttműködésben szervezett Telenor Youth Summit pályázatra összesen több mint 2000 fiatal jelentkezett. Az oslói nemzetközi ifjúsági találkozón és workshopon 28 diák vehetett részt.

Kapcsolódó Cikkek

  • Közhely, de van, amikor szavak nélkül is értjük a másikat. Van, amikor szavakkal sem. Leiner Laura

Legolvasottabb Cikkek

LÁJK Naptár

március 2024
H K S C P S V
« máj    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031