Sztárszemle

Puskás Peti két lányt szeret!

Off

A nagysikerű musical, a Starfactory a nyári szünet után október 28-tól újra látható a Thália színházban. A balszerencsés főpróba után, ahol elszakadt Mező Zoli Achilles-ina, és Gubás Gabi könyöke is megsérült, most ősztől már a teljes szereplőgárdával láthatják a nézők a darabot. Sőt a fiatalok legnagyobb kedvence, Puskás Peti is Ricsi bőrébe bújik!

 

A Starfactory musical tavasszal és a nyár elején teltházzal ment a Thália színházban. A szereplők annyira összebarátkoztak, hogy a nyáron többször is buliztak, strandoltak együtt. Nagy Adri, Baronits Gábor és Trecskó Zsófi szinte hetente találkoztak, nagyon jó barátok lettek. A stáb egyik legnagyobb nevettetője, Mező Zoli sérülést szenvedett a főpróbán, így sajnos az eddigi előadásokon nem tudott részt venni, a stáb legnagyobb bánatára. Zolit lábadozása alatt a színészek felváltva látogatták, és tartották benne a lelket, aminek meg is lett az eredménye, hiszen szeptembertől újra láthatják a nézők.

 

A másik nagy kedvenc, Puskás Peti sem tudott eddig Ricsi bőrébe bújni, de októbertől már teljes erővel áll a színpadra. A nőcsábász, sármőr szerepében Puskás Peti két nőt is elcsábít a darabban, így ő az egyik központi figura a musicalben.

 

“A darab próbáit nagyon élveztem, megszerettem a színésztársaimat. A darabban két hölgyet hódítok meg, de ez a valóságban négy színésznőt jelent, hiszen kettős szereposztásban, vegyesen játszunk. Még sosem csókoloztam ennyi gyönyörű hölggyel egy darab kapcsán. Most volt szerencsém kipróbálni, milyen a színpadi csók Nagy Adrival, Kováts Verával, Trecskó Zsófival és Tóth Eszterrel. Szerintem nincs okom a panaszra, már alig várom, hogy együtt szerepeljünk. Októbertől engem is láthatnak a nézők a Starfactoryban” – mesélte Puskás Peti

 

Sokan várták már, hogy megjelenjen a Starfactory-lemez, amelyet elsőként a Playersroom üzleteiben tudnak majd megvásárolni a rajongók.

Forrás: bulvaros.hu

Te szereted Puskát Peti dalait?

Kapcsolódó Cikkek

  • A remény mosolyogva lépi át az új év küszöbét, miközben azt suttogja: “ez az év boldogabb lesz”. Alfred Tennyson

Legolvasottabb Cikkek

LÁJK Naptár

március 2024
H K S C P S V
« máj    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031