Lélek

Stratégia a szerelmi cívódás elkerülésére

Off

Tudod, hogy megy ez: néha úgy érzed, imádod a barátodat, míg máskor pont az ellenkezőjét érzed. Nos, a legújabb kutatások szerint teljesen normális, hogyha egyszerre érzel szerelmet és gyűlöletet.

roses-2840743_640

Ez azért van, mert a végletes érzések az agyad ugyanazon területén keletkeznek – és ez a terület felelős a dühért is. Ez pedig megmagyarázza, hogy a párok miért is veszekednek újból és újból.

„A veszekedés, vitatkozás annak a jele, hogy a kapcsolatotok erős és szenvedélyes, valamint hogy annyira bíztok egymásban, hogy úgy fejezitek ki a negatív érzéseiteket, hogy nem féltek attól, hogy elveszítenétek egymást” – állítja Bonnie Eaker Weil, a Make Up, Don’t Break Up című könyv szerzője. Természetesen jó és rossz módjai is vannak a félreértések megoldásának – mi pedig bemutatjuk nektek ezeket.

Használd a füleidet a szád helyett!

Ha már te is úgy érzed, hogy úgy viselkedsz, mint egy beakadt lemezlejátszó, nyomd meg a szünet gombot. Kutatások is kimutatják, hogy a boldogtalan párok állandóan kétségbeesettségüket ismétlik és hallatják, ami pedig sosem vezet jóhoz. Ha állandóan elbeszéltek egymás mellett és nem figyeltek oda a másikra, akkor a kapcsolatotok könnyen zátonyra futhat!

Forrás és teljes cikk: www.kamaszpanasz.hu

Kapcsolódó Cikkek

  • Közhely, de van, amikor szavak nélkül is értjük a másikat. Van, amikor szavakkal sem. Leiner Laura

Legolvasottabb Cikkek

LÁJK Naptár

augusztus 2018
H K S C P S V
« júl    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031