Sztárszemle

Vanessa Hudgens leküzdötte félelmét

Off

A színész-énekesnő rettentően fél a magasságtól, így nem kis kihívást jelentettek számára a Gigi című Broadway-musical koreográfiái.

vanessa-hudgens-lekuzdotte-felelmet-05190702

Tavaly szeptemberben fenekestül felfordult Vanessa Hudgens élete, hiszen megkapta a főszerepet a híres Gigi című musical feldolgozásában, ezzel pedig valóra vált gyerekkori álma. A Broadway-premierre április 8-án került sor, azóta pedig hetente nyolc alkalommal áll színpadra, ami bár rettentően megerőltető, ő cseppet sem bánja.

Az előadások mellett természetesen sok meghívásnak és egyéb hivatalos megjelenésnek is eleget kell tennie, így az elmúlt hónapokban temérdek neves amerikai talkshow-ban vendégeskedett. Legutóbb például a The Talk műsorvezetőnőivel ült le beszélgetni. Az interjú során szóba került a musical nehéz koreográfiája is, amivel egy teljesen új szintre emelik az előadásokat, emiatt pedig a 26 éves színész-énekesnőnek le kellett küzdenie egyik legnagyobb félelmét, a tériszonyt.

Amikor első nap beléptem a próbaterembe Joshua Bergasse azon agyalt, hogy vajon mit is kellene csinálnunk. »Mondjuk kapd fel [Vanessát], ültesd a válladra, fuss ide, aztán ő hátradől a többi srác karjába, ők pedig feldobják és kész.« Én meg csak, »Hogy mit akarsz? Biztos vagy te ebben? Mert én nem, nem erre vállalkoztam.« De végigcsináltuk egy párszor, és igaz, mindig sikoltottam egy picit, de végül hozzászokik az ember – mesélte nevetve.

Kapcsolódó Cikkek

  • Minek emésztenénk magunkat? (…) Aminek jönnie kell, jönni fog, és ha itt lesz, szembenézünk vele. J.K.Rowling

Legolvasottabb Cikkek

LÁJK Naptár

március 2024
H K S C P S V
« máj    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031