Sztárszemle

Vastag Csaba egy zsáknyi ruhát adott át Wolf Katinak

Off
Vastag Csaba egy zsáknyi ruhával érkezett az Adok-Kapok Napokra, Magyarország legnagyobb minőségi ruhagyűjtésére. A ruhákat Wolf Kati, a segélyakció védnöke vette át.
Adok-Kapok Napok 2016 (2)
 
Az Adok-Kapok Napok négy évvel ezelőtt jött létre azzal a céllal, hogy felváltva a konténeres ruhagyűjtéseket, valóban minőségi ruhákkal segítsék a rászoruló családokat.  Az akció minden évben tavasszal veszi kezdetét annak érdekében, hogy megunt, kinőtt, de még jó állapotban lévő ruháival bárki segíthessen. Idén május 22-ig vihetjük el felajánlásainkat az adománygyűjtő pontba.
 

Fontos, hogy lássuk, vannak olyan helyzetek, amikor minden apró segítség számít – emelte ki Vastag Csaba. – „Sajnos nagyon sok családnak kell nélkülöznie ma Magyarországon, és lehet, hogy éppen a te felajánlásodra van szükségük. Egy nadrág, egy ing, egy labda. Hozz el bármit, az Ökumenikus Segélyszervezetnek köszönhetően biztosan gazdára talál majd.”

Kapcsolódó Cikkek

  • Van, amit a szülők jobban tudnak. Van, amikor a legjobb barát sem tudja elérni, amit egy anya igen. És van, amikor úgy érezzük, a helyzet, amibe kerültünk, meghaladja a tudásunkat, és csak egy felnőtt adhat rá elfogadható tanácsot. Leiner Laura

Legolvasottabb Cikkek

LÁJK Naptár

március 2024
H K S C P S V
« máj    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031