Sztárszemle

Vérüket adták a hírességek a Jégteraszon

Off

Polyák Lilla, Mészáros Árpád Zsolt, Gömöri András Máté, Dolhai Attila, Feke Pál és Erdei Zsolt is ellátogattak a Magyar Vöröskereszt véradására a Jégteraszra. A hírességek fontosnak tartották a részvételt, tudva, hogy egy véradással akár három betegen is segíthetnek. A rendezvény, amelyen a Nike+ Futóklub futói is adtak vért, nagy sikerrel zárult: a 67 véradó jóvoltából 201-en juthatnak majd a gyógyító vérkészítményhez!

operettszinhaz_muveszei2

Hazánk hírességei sem feledkeztek meg a betegekről – nagy lelkesedéssel és bátran érkeztek vért adni a Jégteraszra. A Budapesti Operettszínház művészei közül Polyák Lilla, Mészáros Árpád Zsolt és Gömöri András Máté egyenesen a Marie Antoinette musical próbájáról érkeztek az eseményre. „Én játszom Marie Antoinette szerepét a darabban, Mészáros Árpád Zsolt pedig a férjemet, XVI. Lajost, akik fejüket és így szó szerint vérüket is vesztik majd” – mesélte mosolyogva Lilla, aki már egyszer adott vért még az egyetemen, egy beteg kollégának segítve ezzel. „Most is nagyon szívesen jöttem, nullás a vércsoportom, és ha jól tudom, ez a legszélesebb körben hasznosítható” – tette hozzá a színésznő, aki nem vesztegette az időt véradás közben sem: Gömöri András Máté segítségével szövegét gyakorolta.

Mészáros Árpád Zsolt korábban saját bőrén tapasztalta meg, hogy milyen nagy szükség van egy műtétnél vérkészítményre. „Évekkel ezelőtt vesedaganatot diagnosztizáltak nálam, ami miatt ki kellett venni az egyik vesémet. Teljesen egészséges vagyok már, de korábbi betegségem miatt nem adhatok vért, pedig azt megelőzően rendszeresen jártam” – mesélte a művész, aki egyetértett kollégájával, Feke Pállal abban, hogy a véradás a férfiember egészségére is pozitív hatással van. „Még soha nem adtam vért, pedig már régóta szerettem volna. Egy orvos barátomtól pár héttel ezelőtt azt is megtudtam, hogy évente kétszer jót tesz, ha véradással frissítjük vérüket, így amellett, hogy másoknak segítek, a saját egészségemmel is jót teszek most” – tette hozzá Pál, aki egyébként már nagyon készül a Shrek musical próbáira.

szereptanulas_kozben——

A színészgárdából Dolhai Attila számít a legrutinosabb véradónak – nyugodtan társalgott a tőle vért vevő doktornővel és a mellette fekvő kollégákkal. „Édesapám rendszeres véradó volt, amiért csodáltam őt gyerekként – az ő mintáját követve körülbelül húsz éve adtam én is először. Egyáltalán nem kell félni egyébként a véradástól, az előkészületekkel együtt maximum húsz perc alatt lezajlik, maga a szúrás pedig annyira sem fáj, mint egy szúnyogcsípés” – árulta el a művész, aki nagyon szeret korcsolyázni, ezért véradás után a Jégterasz jegét Mészáros Árpád Zsolttal együtt próbálta ki.

Erdei Zsolt világbajnok ökölvívó tudatosan készült a véradásra: a reggelt nagy mennyiségű folyadékkal kezdte. „Saját tapasztalatból tudom, hogy a véradással életeket lehet menteni, ugyanis Gréti kislányomnak koraszülöttként nagy szüksége volt vérkészítményre az életben maradáshoz. Tudom, hogy milyen kevés a felhasználható vérkészítmény, és mivel egészséges vagyok úgy gondoltam, hogy tudok nélkülözni közel fél litert” – mondta el Zsolt.

A véradásról

A Magyar Vöröskereszt már évtizedek óta felelős a véradásszervezésért és éves szinten akár 13 ezer eseményt is tart. Naponta körülbelül 1800 véradót kell ahhoz toboroznia, hogy a betegek, sérültek ellátásához megfelelő mennyiségű vérkészlet álljon rendelkezésre. Egyetlen véradással három beteg emberen segít a véradó, mivel a teljes vérből három féle készítményt állítanak elő. A véradás emellett jó alkalom a saját egészségi állapot megismerésére is: a kötelező szűrővizsgálatból megtudható a vércsoport, illetve a vizsgálat kiterjed különféle betegségek – a HIV, a Hepatitisz-B, a Hepatitsz-C és a szifilisz – kimutatására is.

Kapcsolódó Cikkek

  • Van, amit a szülők jobban tudnak. Van, amikor a legjobb barát sem tudja elérni, amit egy anya igen. És van, amikor úgy érezzük, a helyzet, amibe kerültünk, meghaladja a tudásunkat, és csak egy felnőtt adhat rá elfogadható tanácsot. Leiner Laura

Legolvasottabb Cikkek

LÁJK Naptár

március 2024
H K S C P S V
« máj    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031