Sztárszemle

Weisz Fannitól tanult jelelni Iszak Eszti

Off

Együtt áll színpadra Iszak Eszti és Weisz Fanni. A két szépség a MOM Park őszi divatbemutatóját vezeti majd, amely a Siketek Világnapja után néhány nappal az egymás iránti elfogadásra is felhívja a figyelmet. A lányok a közös feladatra stílusosan ruhaválogatással készültek, de arra is szakítottak időt, hogy Fanni megtanítson néhány egyszerű jelet Esztinek.

Iszak-Eszti-es-Weisz-Fanni

Először dolgozik majd együtt Iszak Eszti és Weisz Fanni. A lányok a MOM Park divatbemutatóján lépnek színpadra, s bár mindketten jártasak a modellszakmában, most a fashion show házigazdáiként tűnnek majd fel. Annak érdekében pedig, hogy kicsit összecsiszolódjanak, együtt töltöttek egy délutánt. A két szépség pillanatok alatt egy hullámhosszra került, és egy kávé mellett arra is szakítottak időt, hogy Fanni néhány egyszerű kifejezést megtanítson a VIVA csinos műsorvezetőjének.

“Mindig érdekelt a jelnyelv, tiniként egy könyvet is kivettem a könyvtárból, de hamar rá kellett jönnöm, hogy tanár nélkül nem jutok messzire. Ma viszont nagyon sokat megtudtam, például azt, hogy a jelnyelvben mindenkit egy rá jellemző mozdulattal jelölnek. Fanni szerint engem egy kezemben tartott mikrofon jellemez a legjobban. Megtanultam néhány alapvető kifejezést is, például bemutatkozni, egy kávét kérni és megköszönni. Bízom benne, hogy lesz még alkalmam elmélyíteni a tudásom” – mesélte Eszti.

“Esztivel pillanatok alatt megtaláltuk a közös hangot. Alig várom, hogy együtt dolgozhassunk. Nagyon örülök neki, hogy hozzá hasonlóan, egyre többen érdeklődnek a jelnyelv iránt, és annak is, hogy az ilyen rendezvények által még több embert tudunk megszólítani. Tőlem is gyakran kérdezgetik, hogy hol lehet megtanulni jelelni, de olyan is előfordul, hogy valaki magától sajátít el néhány kifejezést és videó üzenetet küld nekem. Sőt már többször próbáltak így randira is hívni” – tette hozzá Fanni mosolyogva.

Október 3-án 19 órakor bárki megnézheti, hogyan vezeti Eszti és Fanni a MOM Park Shopping Days keretein belül megrendezett divatbemutatót.

Forrás: www.bulvaros.hu

Kapcsolódó Cikkek

  • Közhely, de van, amikor szavak nélkül is értjük a másikat. Van, amikor szavakkal sem. Leiner Laura

Legolvasottabb Cikkek

LÁJK Naptár

március 2024
H K S C P S V
« máj    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031